Olvasási idő: 8 percek
A baba fejlődése hihetetlen változáson megy keresztül, mire a kialakult kis élet aztán megszületik. Ebben a különleges sorozatban most exklúzív betekintést kaphatsz róla! Ezek az elképesztő felvételek fontos szerepet játszottak az emberi élet kezdetéről és az abortuszról zajló korabeli vitákban.
A baba fejlődése – Hihetetlen makró fotók az élet „bölcsőjéből”!
A 94 éves korában elhunyt svéd fotós, Lennart Nilsson, 12 éven át foglalkozott azzal, hogy a méhen belül fejlődő magzatról fényképeket készítsen.
A makró fotók először 1965-ben jelentek meg, ami egyszerre világhírnevet hozott a fotósnak.
A képek elkészítéséhez, egy makró lencsével ellátott hagyományos fényképezőgépet, egy endoszkópot és egy pásztázó elektronmikroszkópot használt, és közvetlenül az anyaméhben „dolgozott”.
1965. április 30-án közölték először nyilvánosan a fotókat. A LIFE magazin a képeket a következő címmel hozta nyilvánosságra:
“A születés előtti élet drámája“
Amit eddig csak egy maroknyi orvos és tudós láthatott, most kristálytiszta részletességgel és színes kivitelben a nagyközönség számára is láthatóvá vált. Ez a különleges folyóirat teljes példányszáma – 8 millió példány! – néhány nap alatt elfogyott. Ezzel a Life történetének leggyorsabban eladott példánya lett, még a holdraszállást és a Kennedy gyilkosságot is megelőzte.
Íme egy kis ízelítő a fotósorozatból:
Spermium a petevezetékben
A szabad szemmel is látható petesejt
A petesejt és a hímivarsejt
A petevezeték
Két hímivarsejt kapcsolódik a petesejttel
A győztes
Beindul a sejtburjánzás
A beágyazódás után a sejtcsomót (zigótát) a méhnyálkahártya vérerei látják el tápanyagokkal és létrejön a kapcsolat az anyai keringés és a zigóta között
Kezd kialakulni az embrió agya
24. nap: Az embriónak még nincsen csontozata, csak egy szíve, mely a 18. napon kezd el verni
4. hét
Négy és fél hét
5. hét: Kb. 9 mm. Most már meg lehet látni az arc lyukait, szem, száj, orrüregeket
40. nap: Az embrionális sejtek a méhlepényhez kapcsolódnak. Az embrió ennek a szervnek a segítségével tud táplálkozni és gázokat cserélni (oxigén, szén-dioxid)
8 hét: Az embrió védve van a magzati burokban
10. hét: A szemhéjak félig zárva vannak. Pár nap és teljesen lefedik a szemet
16. hét: A magzat a kezét használja a teste és környezetének felfedezéséhez
A csontváz kialakulóban van, ilyenkor még rugalmas. A vékony bőr miatt látható az érhálózat
18. hét: Kb. 14 cm. A magzat már érzékeli a külvilág hangjait
20 hét: Kb. 20 cm. Kialakul a magzat elsődleges puha és selymes szőrzete a lanugo, mely tenyere és talpa kivételével az egész testét beborítja
24. hét
26. hét
6. hónap: Még 3 hónap van a születésig, de már fel kell készülni, hogy egy kisbaba hagyja el a méhet és önálló ember lesz
36. hét: A baba 4 hét múlva láthatja meg a nagyvilágot
Nilsson még ugyanebben az évben közzétette a fotók könyv változatát, mely minden idők egyik legkelendőbb illusztrált könyve lett. Mindez nem meglepő, hiszen megmutatta az anya testében ébredező új életet, az embrionális fejlődés látványos állomásait. Napjainkban, a 3D ultahangtechnika idején még mindig elképesztőek a képek minősége és részletgazdagsága.
Forrás: Érdekesvilág és Lennart Nilsson oldala